Mindent akarunk, és meg is szeretnénk adni, kapni, de reális ez? Az egyensúly mindenki számára más, azonban talán az közös mindannyiunkban, hogy képeseknek kell lennünk meghatározni mit szeretnénk, határokat szabni, segítséget kérni, reálisnak és kedvesnek lenni önmagunkhoz és egymáshoz.

Egyrészt mindig is érdekelt az önfejlesztés, másrészt az élet is rákényszerített. Jártam szakemberekhez, olvastam, hallgattam önismerettel, önképzéssel kapcsolatos tudnivalókat.

Vezetőként fontos volt mások megismerése, terelgetése, segítése. MBA diplomámat jelenleg vezetőképzésből végzem, aminek alapvető része az emberek ismerete, olyannyira, hogy erre külön modul, valamint coaching képzés épült. A tanult és tapasztalt tudásomat használva írom az önfejlesztéssel kapcsolatos cikkeimet és osztom meg a témában talált érdekes információkat.

Hiszen, nem mindig könnyű, nem mindig tökéletes, és gyakran nagyon fárasztó, de ANYA KEDVÉÉRT a tökéletlen egyensúly lehetséges! Ebben próbálok segíteni Nektek.


Gondoltál már arra, hogy mielőtt belevetnéd magad a napi teendőkbe, néhány percet szentelnél tested karbantartására? A reggeli torna nemcsak, hogy segít felébredni és energiával feltölteni a napra, de akár a súlycsökkentésben is a segítségedre lehet.

A női higiéniai termékek hiánya jelentős problémát jelenthet a nehéz körülmények között élő nők számára. Az ilyen helyzetben lévő hölgyeknek az élet mindennapi kihívásain túl a menstruációs ciklusuk kezelése is nehézséget jelent, így az egészségük és az általános életminőségük is veszélybe kerülhet.

Az újévi fogadalmak alkalmasak arra, hogy számba vegyük, mi az igazán fontos az életünkben, lehetővé téve számunkra, hogy megálljunk, és átgondoljuk a mögöttünk álló évet, valamint megtervezzük az előttünk állót. Ha egy globális világjárvány átélése megtanított nekem valamit, akkor az az, hogy nem szabad természetesnek venni az egészséget és a...

Hétvégéről hétvégére eggyel több gyertya ég az adventi koszorún, és ezzel egyenesen arányosan nő az aggódás is bennünk, anyákban, háziasszonyokban. Vajon idén mit fogok elfelejteni? Nálam is sorakoznak a listák a konyhában, a nappaliban az elkövetkezendő időszak teendőiről. Azonban, van egy fontos tényező. A karácsony nekem is a kedvenc ünnepem,...

Világszerte egyre nagyobb problémát jelentenek az elektronikai hulladékok: 2019-ben például 53,6 millió tonna keletkezett, amelynek több mint 80%-a ismeretlen helyen - nem hivatalos hulladéklerakóhelyeken, hulladéktelepeken, bontókban stb. - végezte, és amelyből csupán 10 millió tonna volt az a mennyiség, amelyet dokumentáltan és...

Ősszel az időjárási viszonyok miatt szárazabb a bőr, így hajlamosabb az ekcémás reakciókra is. A tünetek megelőzése érdekében érdemesebb hidratálni a bőrünket, hiszen így kevésbé fog kirepedni, nem fáj és viszket annyira a felülete.

"Mennyire rövid kis életük van kedvenceinknek, amit velünk tölthetnek, és legnagyobb részében minket várnak, minden egyes nap, hogy hazatérjünk..." aki bármilyen okból veszített már el kutyust, talán még jobban átérzi a Marley és én című film idézetét. Én, sosem bírom sírás nélkül végignézni...

Egyes kutatások szerint 2025-re globálisan a háztartások ötödében lesz már okos-otthon készülék. A növekvő fogyasztói igények egyre kifinomultabb és fejlettebb intelligens megoldásokat hívnak életre, amiket többek között a zöld gondolkodás, energiatakarékossági szempontok és kényelmi funkciók hajtanak.